Ön most itt van : HomeKarrierSikertörténetek

Sikertörténetek

  • Name: Piotr Skipor
  • BU: Raben Poland
  • Position: regionális nemzetközi szállítmányozási igazgató

2003. januárban csatlakozott a vállalathoz. Karrierjét Grodzisk Mazowiecki-ben kezdte az értékesítésen, mint értékesítési szakember.

2003 októberében vezető szakértővé nevezték ki, és 2004 szeptemberében felkínálták számára az ügyfélszolgálati menedzser pozíciót, ahol a belföldi szállítmányozásért volt felelős, majd 2008-ban már a nemzetközi és belföldi ügyfélszolgálatért is felelt.

Jelenleg (2009. január) regionális nemzetközi szállítmányozási igazgatóként dolgozik Grodzisk Mazowiecki-ben, és a Grodzisk, Białystok és Olsztyn telephelyek nemzetközi szállítmányozásáért felel.

Mi az a három dolog, amit magáévá tett a Raben-nél?

a.  

Sok érdekes és értékes emberrel találkoztam, akiktől rengeteget tudok tanulni.

b.  

Elégedettségemre szolgál az a tény, hogy a vezetőség fontos tagja vagyok, és a munkám is fontos.

c.  

Számos lehetőséget kaptam a készségeim fejlesztésére.

Mi a legnagyobb siker, amit elért a Raben-nél?

A legnagyobb siker még várat magára, titokban szeretném tartani. Egyelőre néhány főbb sikert tudok felmutatni: egy új sikeres ügyfélszolgálat felállítása (három évvel ezelőtt), részvétel a Raben Polska új – „Coaching” nevű – programjában, illetve a jelenlegi kinevezésem.

Miért érdemes a Raben-t választani?

Véleményem szerint a Raben vállalat azoknak felel meg, akik szeretnék önmagukat fejleszteni. Szerintem a Raben lehetővé teszi, hogy saját területünkön komoly szakemberekké váljunk.

Raben Trans European Hungary Kft.
1239 Budapest Ócsai út 4.
Hungary
Phone: +36 1 2891 555
Fax: + 36 1 2872 981
e-mail: recruitment.hu@raben-group.com